Tudj meg mindent Nógrád megye zöld aranyáról!
A Nógrád megyei családi vállalkozás története 1985-ig nyúlik vissza, amikor Kuris Tamás, okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, a héj nélküli olajtök termesztése mellett tette le a voksát. Habár az 1950-es évekig hazánkban is szívesen fogyasztották mind a tökmagot, mind pedig az abból nyert olajat, ez a hagyomány idővel kikopott, így az olajtök termesztése Szécsény városának szomszédságában újszerű elgondolás volt.
Gazdaságunk több mint 35 évre visszanyúló történetének ellenére az első üveg tökmagolajunk egészen 2013-ig váratott magára, ugyanis korábban a magyar tökmag áldásait elsősorban a tökmagunkat nagytételben felvásárló osztrák és német gazdák élvezhették. Cégalapítónk fia, Kuris Péter, 2010-ben úgy döntött, hogy gépészmérnökként szerzett tapasztalatait a családi gazdaságban kamatoztatja tovább. Tamás tapasztalatát és hagyományát a saját kreativitásával és innovációjával ötvözve Péter létrehozta a szükséges korszerű gépparkot, majd a Vidék Szíve megkezdte a tökmag hazai feldolgozását és értékesítését.
Közel 200 hektáros birtokunkon, amerre csak a szem ellát, szépen karbantartott, jól megmunkált termőföldek találhatóak. Büszkék vagyunk arra, hogy a termelési folyamatok során maximálisan hasznosítjuk a helyi természeti adottságokat. A föld megújulását szolgáló vetésforgó kultúrának megfelelően az olajtök mellett búzát, napraforgót, repcét és lucernát is vetünk.
Az általunk termesztett héj nélküli olajtök hazánkban talán a legkevésbé ismert tökfajta, amelyet kifejezetten a magjaiért termesztünk. Az olajtök húsa nem alkalmas a fogyasztásra, étkezési célra nem használjuk, azonban felelős vállalkozásként törekszünk arra, hogy semmi nem vesszen kárba az olajgyártás során. Betakarítás után a zöld-narancssárga tökhéjakat három napon belül szerves talajjavítóként visszaforgatjuk a termőföldbe, így mindig tápanyagban gazdag földbe vethetjük el a magokat. Ez rendkívül fontos, ugyanis az olajtök különös figyelmet igénylő növény: a vetéstől az olaj elkészültéig akár hat hónap is eltelhet. Habár nem bio minősítésben termeljük ezt a kulináris kincset, kiemelt figyelmet fordítunk termékeink vegyszermentességének biztosítására. A gyomirtás teljes egészében mechanikai úton: sorközműveléssel, kapálással történik.
A befektetett idő és energia busásan megtérül, amikor kezünkbe foghatunk egy palack sötétzöld, E-és F-vitaminban, szelénben és többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag, szűz tökmagolajat. Elképesztő színével és jellegzetes ízével igazi gasztroélvezetet nyújt, ráadásként pedig az immunrendszert is sokoldalúan támogatja. Igazi éltető csoda a vidék kincseskamrájából, amelyet bármely korosztálynak jó szívvel ajánlunk.