Hogy kerül a Vidék Szíve tökmagolaj az asztalunkra?

  • Reading time:4 mins read

I.rész – A betakarítás

Jóllehet az 50-es években még hazánkban is szívesen fogyasztották mind a tökmagot, mind pedig az abból nyert olajat, ez a hagyomány idővel kikopott.

S míg osztrák szomszédaink manapság akár heti egy liter tökmagolajat is elfogyasztanak családonként, addig a magyar reformkonyha és csúcsgasztronómia csak most kezdi újra felfedezni a zöld arany jótékony hatásait és gazdag ízvilágát.

Az új generáció tagjaként üzletvezetőnk, Kuris Péter elhivatottan dolgozik azért, hogy a legjobb minőségű olaj kerülhessen a magyar családok asztalára. Édesapja, Tamás, birtokunk alapítója, ma már nyugdíjas, de a hajnal rendszerint a családi birtokon éri.  Bejárja a több száz hektárnyi termőföldet, ahol a föld megújulását szolgáló vetésforgó kultúrának megfelelően búzát, napraforgót, repcét és olajtököt termesztünk. Az olajtök termesztése különös figyelmet igénylő folyamat: a vetéstől az olaj elkészültéig akár hat hónap is eltelhet.

Az olajtökre nemesített tökmagot május első felében vetjük el, miután megszűnnek a talajmenti fagyok. Tíz nap elteltével már meg is jelenik a kis kétszikű kapás növény, melynek gondozásához elengedhetetlen az emberi erőforrás. Ennek oka, hogy gyomirtás során nem használunk semmilyen vegyszert, azt teljes mértékben mechanikai úton sorközműveléssel, kapálással végzik a brigádok. Virágzáskor megjelennek a beporzásért felelős méhecskék, aztán július második felében már láthatók a kis tök kezdemények. Kora ősszel, mikor a termés színe zöldről sárgára vált, megkezdődhet a betakarítás. Az érett olajtök magjai teltek, sötétzöldek. A betakarítás több lépésben, akár egy hónapig is eltarthat, melyet a fagyos idő előtt be kell fejezni, hogy elkerüljük a zöldség külső héjának megpuhulását. Első lépésben egy hótolóhoz hasonló géppel, a töktolóval elválasztjuk a száráról a termést. A szár- és levélmaradványokat, valamint a gyomnövényeket összetoljuk és lezúzzuk, hogy ne zavarják a felszedő gép munkáját. A könnyebb magozáshoz szükséges, hogy a tökmag elváljon a húsától, ezért a következő munkafolyamat megkezdése előtt a sárga tökök két hetet várnak a földeken. Miután a magozó gép kiszedte a tökmagot, négy órán belül megmossuk őket, ezzel elkerülve, hogy beinduljon az erjedés. Ezután a szárítóra kerülnek, ahol a következő 16-18 óra alatt gépi és emberi munkaerővel pontosan 7%-os nedvességtartalmúra szárítjuk a magokat, biztosítva ezzel a szakszerű tároláshoz megfelelő állapotot. A feldolgozás előtt rostáljuk, hisz a Vidék Szíve tökmag étolaj 100%-ban színtiszta tökmagot tartalmaz. Ahogy a legtöbb egészséges étel, úgy a Vidék Szíve tökmag étolaj minden üvege mögött is komoly, állandó karbantartást és felügyeletet igénylő géppark és tucatnyi ember áldozatos munkája áll. Az őszi betakarítási szezonban az egész családunk összefog abban bízva, hogy ez a csodaszer ismét sikertörténet lesz a magyar fogyasztók körében is!

Vélemény, hozzászólás?